Gáspárik Attila: A színház kiterjedése

0
(0)

Várható szállítási idő: 1-3 munkanap
Nyelv: magyar
ISBN: 9786155500305
Kiadó: Pont Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 136
Kötésmód: ragasztott kartonált
Tömeg: 180 g/db

"Megadatott nekem az a szerencse, hogy azzal foglalkozhattam, amit szeretek. A romániai forradalom utáni káoszban mindenfélének nekieshettünk, nekiestünk. A színház mellett engem a média érdekelt. Tévézhettem, rádiózhattam, írhattam passzióból. Mikor mihez volt kedvem. Hűség és hűtlenségek közepette a tanítást tartottam a legfontosabbnak. Próbálom megérteni, és másoknak is elmagyarázni a világot. Úgy, ahogyan én látom, persze lehet: lassan inkább szemorvoshoz kellene fordulnom." – vallja Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, e könyv szerzője.

A színház-jelenség folyamatosan kiterjed – innen a címbéli "kiterjedés" – a társadalmi lét majd’ minden területére.
A magyar művelődés történetének egyik-másik szakaszában egy egész anyanyelvi kultúrát reprezentálhatott a színház. Jelentősége "kiterjedt": közösség-teremtő, megtartó szerepe lehetett a legvadabb nacionalista diktatúra körülményei közepette is.
A színház ugyanakkor egyetemesen értelmezhető összefüggésekben is máig, folyamatosan ""kiterjed": az egy évszázaddal ezelőtt a "történelem színpadára" lépett filmművészet számára szállított (szállít) ihlető késztetést, rendezőt, színészt, filmesíthető darabot, tapasztalatot.

A sokoldalú Gáspárik Attila kötete a lehető legtöbbet képes elmondani a színház világáról: közérdekűen, érthetően, érdekesen, bennfenteskedés nélkül. Összefüggéseket elemez: irodalom, társadalom, színikritika, színészképzés, rendezés, nemzedéki hitvallások között; feltárja, miként hatnak, mit "súgnak" a nagy elődök az utókornak; és a "besúgásról" is mellébeszélés nélküli mintát kínál az olvasónak. Gáspárik Attila könyve a kortárs színház (és közönség!) "kiterjedő" elemzése során a legfontosabb, legalapvetőbb morális kérdésekkel szembesít.

Ár: 2 730 Ft

Mennyire volt hasznos ez a könyv?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a könyvet.