A történész műhelye

Várható szállítási idő: 1-3 munkanap
Nyelv: magyar
ISBN: 9786067730012
Kiadó: Komp-Press kiadó
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 255
Tömeg: 500 g/db

Történészekről, a történész mesterségéről és értelemszerűen magáról a történelemről szól e kötet, amelynek szerzői a múlt megismerhetőségéről, a történészi hivatás mibenlétéről és esetenként önmagukról vallanak.
Az utóbbi években/évtizedekben ugyanis számos vita bontakozott ki a nemzetközi történeti szakirodalomban nemcsak magáról a történelem mibenlétéről, hanem a történészmesterség értelméről, a történettudomány feladatáról, állapotáról is. Ennek során sokan egyenesen a történetírás válságát emlegették.
Hogyan is tételezhető valójában a história, mi az értelme, helye a tudományágak között, mi a történész feladata? – ezeknek és az ezekhez hasonló kérdéseknek a megválaszolására kértünk fel olyan élvonalbeli magyar történészeket, akik szorosan kötődnek a Korunk-műhelyhez, úgy is mint a folyóirat gyakori és jól ismert szerzői és úgy is mint a ma már közel tízéves múltra visszatekintő Korunk Akadémia történelmi sorozatának előadói.
A beérkezett válaszokon semmit sem módosítottunk; nem igazítottuk őket sem egymáshoz, sem a magunk elképzeléséhez. Minden írás a maga szempontjaival, közelítéseivel kapcsolódik a megadott témához: a történész mesterségéhez és a történelemhez.

Ár: 3 500 Ft