Szellemtudomány 3. – A bölcsesség és a szeretet útja

Szerző: Váradi Tibor
Kiadó: Szellemtudomány 3. – a bölcsesség és a szeretet útja, Napfényes Élet Alapítvány, Napfényes Élet Alapitvány
EAN (vonal) kód: 9789638782878
Kötés: Fűzött
ÁFA kulcs: 5%
Kiadás éve: 2009
ISBN: 9789638782878
Megjelenés dátuma: 2009-05-22 10:17:42


Az ősi tanítások szerint az ember mint szellemi lény valamikor a létezés középpontjában volt, egységben az Abszolútummal. Ebből a centrumból azonban kisodródott a létezés perifériájára, s elfelejtette, honnan jött, hová tart, és ki is ő valójában. Az egységből a kétségbe, a kettősségek világába esett. Az egységbe való visszatérés csak az egészséges ember számára lehetséges. EGÉSZ-ségünk alapja pedig a létezés minden területével való szeretetteljes harmónia és összhang: önmagunkkal és embertársainkkal, a természettel és a természetfelettivel. A különféle vallások és szellemi áramlatok azért keletkeztek, hogy az embert visszavezessék az Ősforráshoz, a Végső Okhoz. Ennek útját-módját tanították az emberiség nagy vallásalapítói, mesterei és beavatottjai. Mivel sokfélék vagyunk, sokféle út létezik. Ezek egyike a szellemtudomány útja, amely a mai kor emberének szól, és képes őt visszavezetni az egységbe. A könyvben kifejtésre kerülő legfőbb témák: Földfejlődés és emberiségfejlődés Az ember és a világ felépítése Karma és reinkarnáció Angyalok és ellenerők Beavatás és megvilágosodás A szellemtudomány az a megismerési út, amely a szellemi igazságok megértése, megélése és megvalósítása által elvezeti az embert valódi önmagához, belső lényegéhez, amelynek segítségével képes visszatérni az isteni teljességbe. Ennek az útnak az alapvető tanításait és gyakorlatait ismerteti e könyv.

Ár: 2 125 Ft